A kis herceg fölkapaszkodott egy hegyre.
Életében nem látott még más hegyet, mint a három vulkánját, de azok éppen
csak a térdéig értek. A kialudt vulkánját zsámolynak használta. "Egy ekkora
hegyről - gondolta - egyetlen szempillantással látni fogom az egész bolygót
meg az összes embert." De nem látott egyebet, mint tűhegyes sziklacsúcsokat.
- Jó napot! - mondta találomra.
- Jó napot!... Jó napot!... Jó napot!... -
válaszolta a visszhang.
- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg.
- Ki vagy... ki vagy... ki vagy... - felelte
a visszhang.
- Légy a barátom, olyan egyedül vagyok - mondta.
- Egyedül vagyok... egyedül vagyok... egyedül
vagyok - felelte a visszhang.
"Milyen furcsa bolygó! - gondolta a kis herceg.
- Milyen száraz, milyen hegyes, milyen sós. És az embereknek nincs semmi
képzelőtehetségük. Folyton csak azt szajkózzák, amit mondanak nekik...
Nekem otthon volt egy virágom: mindig ő kezdte a beszélgetést..."
Vote for polarhome |